1 milliárd forintos értékmentés 87 millióból Székkutas - 87 millióból 1 milliárd forint értékmentést végzett az elmúlt fél évben a belvíz elleni küzdelem során a vásárhelyi Tisza– Marosszögi Vízgazdálkodási Társulat. Balla Iván igazgató szerint a siker a gazdáknak köszönhető. Az ő érdekeltségi hozzájárulásukból finanszírozták a munkát.
1 milliárd forint értékmentést végzett az elmúlt hónapokban a belvízvédekezéssel, kárelhárítással a vásárhelyi Tisza–Marosszögi Vízgazdálkodási Társulat. A 132 ezer hektáron mintegy 30 ezer gazdálkodó, földtulajdonos vízelvezetési gondjait orvosló cég 87 millió forintot költött a munkára.
|
|
Bővebben...
|
|
Forr a vita a belvíz körül Szeged - Évekig a gazdákkal fizettette a belvíz elleni védekezés és a megelőzés költségeit az állam, miközben maga elmulasztotta hozzátenni ehhez a saját részét. Most a falvakat fenyegető vizet épp a gazdák földjére engedik rá.
Újabb gépeket kellett küldeni tegnap Királyhegyesre, hogy a pusztában tartsák a falu felé nyomuló vizet, amely már sok helyen az útra folyik. Balla Iván, a Tisza–Marosszögi Vízgazdálkodási Társulat igazgatója szerint a talaj telített, így ez most tényleg olyan feladat, mintha valaki egy nejlonra öntött pohárnyi vizet próbálna egyensúlyozni.
A Makó térségi károkról ma délután fél kettőtől a pitvarosi művelődési házban tart fórumot Mágori Józsefné országgyűlési képviselővel közösen Czreván György, az FVM államtitkára. Ha arról is gyűjt információt, miként lehet elérni, hogy a jövőben minél kevesebb legyen a belvízkár, a térség ebből a szempontból is jó terep.
|
|
Bővebben...
|
Elvitte az ennivalót a víz KirályhegyesenKirályhegyes - A jégverés után elöntött földről, sok helyen vízben járva szedik föl a még menthető fokhagymát a királyhegyesi termelők. Kombájnra idén nem lesz szükség, 1800 hektáron szinte minden elpusztult. Szerdán már a falu melletti ér is áradt, és befolyt a portákra.
Királyhegyesen szerdán belecsapott a villám a templomtoronyba. Mivel az internetszolgáltatás is innen működik, a polgármesteri hivatalban lévő számítógépek, telefonok elnémultak, az óvodánál szétolvadt a 10 kilowattos földkábel. Pénteken fél órán át jég esett, aztán 70 milliméter eső, hétfőn pedig még 90 milliméternyi. Delmagyar.hu 2010.06.23. 20:14 |
Eltörölni"Az Árpád-házi királyok idején kiterjedt csatornarendszereket gondoztak parancsszóra."A pálinkafőzés forradalma komoly dolog, de mifelénk most legalább ugyanekkora visszhangja lesz a gazdálkodók körében annak, hogy a kormány megszünteti az érdekeltségi hozzájárulást. Ezt a „kisadót" a vízgazdálkodási társulatnak fizetik a gazdák, hektáronként körülbelül ezer forint egy évre. Nem nagy összeg – annál nagyobb bosszúság odaadni, ha azt látja az ember, hogy a társulat ezért a pénzért nem szolgáltat. A szolgáltatás a belvíz mielőbbi elvezetése lenne, száraz időben pedig az árkok kitakarítása, mélyítése. |
|
Bővebben...
|
NIF Zrt.: nem leomlott, visszabontották
2010.06.05. 12:30 Maroslele – A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. azt tapasztalta, hogy egyes hírekben pontatlan összefüggések jelentek meg az épülő M43-as autópálya 3. szakaszának kivitelezési munkálatai és a Maroslelén szerda este kiöntött csapadékvíz között – áll Fazakas Orsolya kommunikációs vezető tegnapi, szerkesztőségünknek küldött közleményében.
– Ezért a NIF Zrt. nyomatékosítja, hogy az M43-as autópálya vízelvezető rendszere nem okozhat problémát a térségben. A szerdai hatalmas esőzések következtében Maroslelén három utcát elöntött a csapadékvizet elvezető csatorna vize. Az illetékes vízgazdálkodási társulás véleménye szerint a helyzetért az M43-as autópálya kivitelezésének nem kellően szakszerű tervezése és megvalósítása felelős. A NIF Zrt. azonban hangsúlyozza, hogy a sztráda 3. szakaszán leszakadások és leomlások nincsenek. A vízelvezető rendszer kiépítettségi állapota ugyan nem végleges – hiszen még tart az építés –, ám funkcióját maximálisan ellátja.
|
|
Bővebben...
|
|
|
|
|
<< Első < Előző 1 2 3 Következő > Utolsó >>
|
|
Oldal 1 / 3 |