Cégtörténet PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2009. október 29. csütörtök, 10:41
Cégtörténet

A kor amelyben a Tisza és mellékfolyóinak átfogó szabályozása megkezdődött, az alföldi magyarság gazdasági és szellemi felemelését tűzte ki céljául. Valóban a Tisza szabályozás megnyitotta az utat az országrész gazdasági fejlődése előtt.

E fejlődés történelmében kiemelkedő elődünknek tudhatjuk Gróf Széchenyi Istvánt, és az ? közreműködésével megalapított Tiszavölgyi Társulatot.

A Tisza- Marosszögi Vízgazdálkodási Társulat 1972. december 28-án alakult meg a térség vízgazdálkodásában érdekeltek társulásával. Működése az alábbi városok, és községek területére terjed ki: Hódmez?vásárhely, Székutas, Óföldeák, Makó, Magyarcsanád, Nagyér, Pitvaros, Csanádalberti, SzegedTápé, Mártély, Földeák, Maroslele, Apátfalva, Csanádpalota, Nagylak, Ambrózfalva és Algyő.

A kezdeti évek vízgazdálkodási feladatai egyre inkább kiegészültek az élő környezet és természet védelmének feladataival. Az 1980-as évek végétől kezdődően az ország egyik legjelentősebb társulati fejlesztései valósultak meg területünkön.

Hivatalba lépve, én a Tiszavölgy rendezésének nagy vállalatát indítottam meg. Ezt nem csak kiszámíthatatlan anyagi eredményeiért karoltam fel, de ezt egy józanabb politika tengelyének tekintettem a jöv?re nézve.

Módosítás dátuma: 2009. október 29. csütörtök, 15:42